2010/05/20

G.K. minta

Mivel még sosem láttam  Golden Kit mintát,ma gyorsan kinyomtattam az első két lapot valamint a fonalak és jelek oldalait. Háááát!!! Hűha, ez aztán nem semmi, pestiesen szólva, csak néztem-néztem, és arra gondoltam, ezt ki lehet varrni?? Az első két tízes "kockában" kettőnél több ugyanolyan jel nincs is, pedig ez még egy viszonylag kevés színt használó mintaív, hiszen száz alatt van a fonalak száma...:-D Nagyon sok az olyan jel, amihez két szín egy-egy szálát kell összefogni, tehát ezt egy szállal nem is lehet kivarrni.
Egyelőre még hasznos tanácsokat szeretnék, hogy ezt mégis mennyi tűvel kell varrni, mert, gondolom, nem kellene szemenként cserélgetni a fonalat a tűben...:-) Az gondolom, hogy érdemes jelölőfilcet használni és bekockázni az anyagot. Ja, anyagom sincs még...Az biztos, olyan anyagra, amelyikre hímeztem a növénykéket, képtelen lennék kivarrni, az inkább bűntetés lenne, mint kikapcsolódás.Nézegettem a Hubert vásznat, nem tudom, az bevállna -e, két szállal milyen lenne rá hímezni? Egyébként érdemes tízszer tízes kockánként haladni, úgy viszonylag jobban követhető az a rengeteg jel, ugye? A G. K. oldalán láttam ezt a képet fázisonként és készen, gyönyörű, nem írták ugyan, mennyi idő alatt lett kész,kíváncsi lettem volna rá. A minta az 310x400-as...:-), viszont nincs benne félöltés és kontúr.:-) Micsoda könnyebbség!!:-D

4 comments:

xJuDesign said...

Hú, nem semmi mintaív lehet:-) Én valószínűleg 1 tűvel varrnám ugyanúgy, mint mindig. És bár soha nem jelölöm az anyagot, ebben az esetben kipróbálnám az anyag "bekockázását", hogy ezzel is csökkentsem az "elcsúszás" valószínűségét.

Dora said...

Kockázd be az anyagot mindenképpen! Én így nem szoktam hibázni.
Tűvel szerintem semmiképp se eggyel csináld, mert nagyon időpocsékoló. Nem azt mondom, hogy legyen annyi, ahány színű a minta, mert úgyis van, hogy valamelyiket épp elfogyasztod, és nem fűzöl bele újat, de legyen sok-sok, hogy minél kevesebbszer kelljen újrafűzni. Nekem van ilyen http://xxlhubbubdora.blogspot.com/2009/07/magnes-tutarto.html tűtartóm, erre vannak számmal felbiggyesztve a tűk amikből épp nem fogyott ki a fonal.

Színezd a mintaívet, és úgy ahogy én szoktam. Máshogy szerintem lehetetlenség megcsinálni. Így szintén nem fog sok dolog kimaradni, és nem veszted el, hogy hol jársz :) Én úgy csinálom, hogy 1 lappal dolgozok egyszerre. Azon citromsárga neonfilccel kiszínezem a legtöbbet látott jelet a lapon. Aztán azt elkezdem ráhímezni a - bekockázott - anyagra, és mivel ott vannak az anyagon is a 10x10-es hálók, így nem bonyolult leszámolni, ha valami messzebb van. Aztán ahogy hímezgeted folyamatosan rózsaszínnel átszínezed amit már az anyagra is rátettél. Tehát a mintaíveden mindig a sárga az épp hímezendő rész, rózsaszínek, amik már az anyagon vannak. Valahol van fotóm a mintaívemről, ahogy csinálom, ha gondolod megkeresem. Oh írtam róla a multin, megtaláltam. http://xhubbub.multiply.com/photos/album/20/20

xJuDesign said...

Dóri, köszi a hasznos tanácsokat!!! Bár már nagyon sok "okosságot" vettem a hímezgetéshez (Q-Snap keret, mágnetsábla+nagyítós sorkövető, led lámpás nagyító, stb), ilyen mágneses tűtartóm még nincsen. De nagyon jól hangzik:-)
Az induló Golden Kite blogra én is feliratkoztam, mert valamikor szeretnék belevágni egy képbe. Addig is nézelődök, honnan tudnék ilyet beszerezni. Ha szeretne bárki, az jelezze, mert lehet, hogy ha többet rendelünk, olcsóbban kipostázzák:-)

Kriszti said...

Köszönöm én is a jótanácsokat,nem tudom, a színezés is nagyszerű ötlet!
Jucus, írok!