2009/11/14

Mesés szombat


A délelőttünket nagyon tartalmas programmal töltöttük, kislányommal elmentünk városunkban a Mesemondó versenyre.Ez a rendezvény a mai Őszi Múzeumok Éjszakája programsorozat szerves része,ugyanis a kiállítóteremben meseillusztrációkat lehet megtekinteni, ma akár éjjel is. A mesemondók között a legkisebb nagycsoportos volt,sőt, többen is voltak, és hitetlenkedve ámultam, hogy mekkora szövegmennyiséget képesek hangsúlyozva,élvezetesen előadni,az "esélytelenek nyugalmával"(ezt a zsűriben mondták).Az biztos, hogy némelyikükön egyáltalán nem látszott semmi izgatottság, még szoknyapöndörgetés sem volt...:-)A nagyok is ügyesek voltak, hihetetlen, hogy egy-egy mozdulat mennyire szemléletessé tud tenni egy szót, mondatot,eseményt.Kislányomra oly hatással voltak a délelőtti emlékek, hogy jövőre ő is akar indulni, és azóta gyakorol  az A rest lány című mesével,még a fürdőkádban is ezt hangoztatta.
A szombatunk második fele cipővásárlással telt, de csak ötven százalékos sikereket tudhatok magamnak(a kislányomnak tudtunk venni), mert nagyfiamnak nem találtunk semmi megfelelőt. Rá kell döbbennem, hogy a kamaszos cipődivat nem az én ízlésem,meg aztán azt tapasztaltam, hogy a félcipő és a hótaposó között nem túl nagy a választék.
Jelenthetem, felvételt nyertem a Joei-féle SAL-ba, a minta első részét december 15-én kapjuk majd meg, s utána havonta. Nagyon várom már a kezdést!

No comments: