2010/03/07

Kamilla

Mondhatnám, hogy elkapott a gépszíj ezekkel a növényekkel kapcsolatban, remélem, tartani fog a lendület, mert akkor két hónap múlva készen is lenne...
Most már annyira megszoktam, hogy mindig hímzek valamit amikor szabadidőm van, hogy elveszeve érezném magam, ha nem öltögethetnék valamit. Ez tavaly még nem így volt, egy éve még vagy 3 RR-ben benne voltam,s volt úgy, hogy nagyon nem akaródzott megcsinálni...Na, de az az időszak végetért.:-)
Azon gondokodtam, hogy ha ajándékba adjuk a hímzéseket, vajon, aki kapja, tudja-e, hogy mennyi óra van a kész munka mögött,vagy "látja-e" a belevarrt fonalmennyiséget? Vagy azt, hogy amikor elkezdem vagy befejezem (lerakom), arra gondolok, akinek szánom,és ezek a gondolatok pozitív töltetűek.

6 comments:

claudius said...

A pozitív töltet biztos igaz,de a másik sajnos nem. Én ezért is ritkán, és csak hímzősöknek vagyok hajlandó hímzett ajándékot adni...

Christine said...

Hát remélem hogy aki megkapja ezt a gyönyörűséget az igenis értékelni tudja majd a rengeteg bele fektetett munkádat!

Dora said...

Szerintem sem tudják igazán akik nem hímeznek, hogy mennyi idő van ezekben. De ha tényleg örülnek, akkor azért megéri a fáradtságot!
És nagyon jól haladsz vele :)

Szoffy said...

Próbálkoztam ilyesmivel én is, és Anyukám nagy gobelin-varró, úgyhogy abszolút látom a mögötte álló munkát, nagyon szép!

latinka said...

Szerintem sem tudják,mennyi a belefektetett munka. de azért van,aki legalább örülni tud neki. (azt sem mindenki). Szóval érdemes meggondolni,kinek ajándékozunk ilyesmit:))

Kriszti said...

Végülis magamból szoktam kiindulni, én pl nagyon örülnék egy olyan dolognak, amit én nem tudok megcsinálni, pl egy csipkés stólának...:-))
Egyébként a férjem is azt mondja, ne adjam senkinek ezt a nagyméretű hímzést, úgysem értékelik az, akinek szánom...Szóval, ez nem egyszerű kérdés, mondjuk azt nagyon nem szeretném, ha odaadom, aztán továbbajándékozzák,vagy más borzalom történik a kezem munkájával...:-)